Belföld

Érettségi online petíció terjed a neten

“Az érettségi vizsga megtartása helyett kapják meg a tanulók a vizsgáikat a jegyeik átlaga alapján”

Érdekes kezdeményezés látott napvilágot az online térben.

Valaki (lehet tanuló vagy tanár) egy petíciót indított, miszerint azt szeretnék elérni az aláírók, hogy érettségi vizsga helyett az éves tanulmányi átlag szerint osszanak érettségi bizonyítványt.

Ezt a felvetést a jelenlegi vírushelyzetnek betudva publikálták. Az utolsó tanévben több hónap távoktatás mellett folyik a tanulók felkészítése. Így sokkal nehezebb helyzetben, mondhatni hátrányban érzik magukat a megszokott iskolai oktatási rendszerben végzett tanulás hiányában.

Mivel ez egy hosszú folyamat, így más országok példájára hazánkban is szeretnék, ha a bizonyítványt az éves átlag alapján osztanák.

Mint azt mindannyian tudjuk, a jelenlegi vírus miatt jelentősen megváltozott az életünk. Munkahelyek, családok, életek mennek tönkre. Mint minden ágazatra, az oktatásra is nagy súlyt tett ez a helyzet. Keményen tanultunk egész évben, a szeretett Tanáraink is rengeteget dolgoztak és fáradoztak azért, hogy idáig eljussunk. Az OKJ és érettségi vizsgák is májusban és júniusban lennének (írásbeli, majd szóbeli), de a jelenlegi helyzet megnehezíti a diákok és Tanárok munkáját is. Elszoktunk az iskolai élettől, itthon igyekszünk tanulni, pótolni, megérteni. De nagyon nehéz, hogy nem tudunk szemtől-szemben kommunikálni a Tanárainkkal, a több hónapos kieséssel nagyobb hátrány ér minket. Rengeteg ember bukna el egy érettségitől, vagy egy nagyon fontos szakmai vizsgától a vírus miatt. Kérjük szépen, írják alá a petíciót, hogy a jegyeink átlaga alapján megkaphassuk a szakmai vizsgáinkat, illetve az érettséginket. Támogassanak minket, következő generációt és támogassák Tanárainkat akik nap mint nap segítenek minket.

kérlek igazoljátok vissza e-mailben az aláírást, mert máskülönben nem lesz érvényes!”

Néhány nap alatt már több mint 15.000 aláírás történt. Mi együttérzünk és sikert kívánunk a petícióhoz!

forrás: Petíciók.com

szerző: WARS

foto: Tumisu képe a Pixabay -en.