A jelen események kísérteties hasonlóságát az elmúlt száz év történéseiben talán mások is észrevették, de nem rakták össze.
Trianon után a Horthy korszakban nem csak a revizionizmus volt kitörően hangos, a Csonka-Magyarország újjáépítése és fejlesztése is zajlott. Ennek része volt a Klebelsberg Kuno által megálmodott és megvalósított oktatási rendszer. Ez egy egész nemzedéknyi tanult felnőttet adott az országnak.
A II. világháború után a kommunisták taposták magukat az ország élére. A téeszesítéssel felszámolták a földosztással megvalósult kisbirtokokat. Az államosítás minden „teremtő” gondolatot maga alá gyűrt. A cél a központosítás volt, hogy Budapestről, illetve Moszkvából irányítsák az országot.
Látták, hogy ez fokozatosan azért bukik meg, mert a végzettség és hozzáértés nélküli pártfunkcionáriusok nem voltak képesek a gyárak, üzemek és TSZ-ek vezetésére. Az 5 éves terveket olyan emberek ötlötték ki, akiknek szinte semmilyen gyakorlati tapasztalatuk nem volt.
Minden cég „állami” volt, a magánszféra gyakorlatilag nem létezett. Egy-egy cég látta el a közüzemi szolgáltatásokat az egész országban. Mindenki ÁFOR kúton tankolt, egyelten áramszolgáltató volt az országban.
Idővel, a 70’-es évek környékén kezdődhetett, hogy a régió és/vagy a település feladatait egy saját hatáskörben működő cég végezte el. Azaz nem a központból adták az utasításokat, legalábbis a helyi működéshez.
A rendszerváltás után az addig irányító szerepet betöltő vezetők, akik az átlaghoz képest több információval rendelkeztek, igyekeztek a vagyont a saját anyagi érdekeiknek megfelelően privatizálni.
Közben életre kelt egy vállalkozói réteg, akik az ipar, a mezőgazdaság és a kereskedelem területén igyekeztek boldogulni. Ezeket idővel kiszorították vagy felvásárolták a külföldi vállalatok.
A központi irányítást Moszkvától Brüsszel vette át.
Majd jött a második Orbán korszak. Ekkor már szisztematikusan építették ki a saját kegyeltjeik számára azt a rendszert, aminek hatására a Fidesz-közeli emberek megszerezték az addig jól működő cégeket. Mindezt a kommunistákat megszégyenítő módszerekkel.
Most pedig eljutottunk oda, hogy visszaáll az első világháború előtti feudális rend szerinti óriásbirtokok. Az iparban és a többi ágazatban néhány ember kezébe kerül minden. Jó előkészítése ez a párt bukása utáni időknek, hiszen ezzel sok-sok évig tudják kiszipolyozni az országot.
Az oktatás és az egészségügy arra a szintre süllyedt, hogy csak a benne dolgozók lelkesedése működteti, de technikailag már összeomlott. Persze minek a képzett kreatív munkaerő, ha a vezérünk „összeszerelő üzem országot” álmodott meg? Kádár a „Vas és acél országának” vizionálta Magyarországot…
Az egészségügy magánkézbe szervezése sem új keletű, főleg Fidesz-közeli szolgáltatók elszaporodásával.
Az alacsony fizetések és a dolgozók szisztematikus kiszipolyozása miatt a munkaképes lakosság elmenekült és továbbra is elvándorol az országból. Pont úgy, mint a kommunisták 1919-es első véres 133 napja után.
A megmaradt cégeket és vállalkozókat pedig olyan mértékű adó és járulék terheli, hogy a vadkapitalizmus legsötétebb idejében használt módszerekkel tudnak csak életben maradni.
De őket is fokozatosan felváltják a Fidesz-közeli elvtársak.
És most mi vár ránk?! A sötétzöld liberáldiktátorok és az LMBTQ lobbi lerombol minden emberi, családi és vallási értéket. A digitális állampolgárság kínai modelljével pedig láncra vert rabszolgák leszünk a saját hazánkban. A Covid-terroristák újabb népirtó és sterilizáló oltáshadművelettel készülnek ellenünk. Újabb világháború van kilátásban, de ennek a kimenetelét hiába próbálják a saját érdekükben befolyásolni, a történelem kereke tovább fog gördülni.
Ahogy mondani szokták, a történelem ismétli önmagát. Az, hogy mi fog megismétlődni, még nem tudjuk. Jelenleg csak egyet tehetünk: tanulunk a múlt hibáiból, és felkészülünk a jövő eshetőségeire.
