Gyerekkoromban, arról meséltek a tanárok az iskolában, hogy voltak idők, amikor a gyermekteleneknek adót kellett fizetni. A gyermekkorombéli rendszer ezt igazságtalannak tartotta, ezt nevelték belénk. Nem szégyellem: a szocializmus idején nőttem fel és az akkori nézetek gyökeres ellentétjét tapasztalom most.
Pedig emlékszem, azokra az estékre, amikor a barátokkal, a családdal arrol beszéltünk, hogy milyen jó, hogy nálunk béke és biztonság van és törődnek az emberi tényezőkkel, hogy minden ember egyformán kapjon egészségügyi ellátást, legyen munkája, járhasson iskolába és biztonságban érezze magát, ne úgy mint a nyugati országokban, ahol az árak szinte megfizethetetlenek, csak a gazdagok jutnak megfelelő orvosi ellátáshoz és a pénz ural mindent. Adókat fizetnek, barmikor, bárkit lepuffanthatnak az utcán, stb…. Jó érzés volt gyermekként biztonságban lenni és tudni, hogy nem terhelnek igazságtalan adókkal, súlyos fizetnivalókkal, hontalansággal, éhezéssel…
De az emberek mégis a nyugatot irigyelték. Nem tartották igazságosnak, hogy mindenki egyformán részesül mindenből, akkor is, ha a természet nem áldotta meg olyan tehetséggel, ami rengeteg pénzt tudna teremteni. Az embereknek a „pusztuljanak a gyengék” rendszer elvei tetszettek, melyből arra kellett következtetnem, hogy az emberiség nagy többsége önző és EQ szintje roppant alacsony, de legalábbis az empatikus, jó lelkű emberek elnyomhatóak, eltaposhatóak a törekvő, önmaga mutogató, önző emberek által. Ez a mai napig szomorúsággal tölt el.
De ebben élek, hiába volt a gyerekkori biztonság. Én az elnyomható, empatikus csapathoz tartozom, aki a kapitalizmus összes hatrányának érintőleges áldozata. Mert a magamfajta itt valamilyen szinten mind az. Ráadásul gyermekem sem született, pedig a jelen kormány visszahozta azt a felháborító régi rendszert, hogy a gyermektelenek adózzanak….csak burkolt köntösben. Mintha valamiféle bűnöző lenne az, aki nem szül gyereket… Pedig sok oka lehet… Lelki, egészségi, bármi…. Nálam főleg az volt az ok, hogy túlságosan aggódó típus voltam. Aggódtam a szüleimért, a testvéremért, a rokonaimért…Szinte beteg voltam az aggódástól, amíg nem terjedt el a telefon…
Gyógyulást, csak a napi kapcsolattartás lehetősége hozott. De nem akartam aggódni még egy gyerekért is… és főleg nem akartam azt, hogy majd ő is ilyen aggódó típus legyen. De ha nem is, egész biztos, hogy nem örökölt volna kapitalista világban érvényesülni tudó géneket. Ő érzékeny lett volna, sebezhető, aki aggódott volna a szüleiért, és aki miatt belehaltam volna az aggódásba, ha kilép a kapun.. Nem szabad áldozatokat szülni felelőtlenül a társadalomnak, főleg, ha hajlandóság sincs arra, hogy az empatikus, sebezhető embereket is előnyökhöz juttassák. Én nem akartam ennek a rendszernek.egy boldogtalan embert adni, ahol büntetik, ha valaki nem önző, kapzsi…és embertelen….és ahol a nőket érzéstelen szülőgépnek nézik, amelyeket büntetik, talán pusztulni is hagyják, ha nem termelnek…
És akkor most bevezetik a kötelező szűrővizsgálatokat….Emlékeimben bevillannak azok a régi idők, amikor a tüdőszűrő kötelező volt, és emberek tolongtak a szűrőkocsiknál…Amikor bejutva a várakozóba, félmeztelen nők között kellett próbálni gyerekként, tiniként a szégyenlős gátlásaimat félretenni és állampolgári kötelességemnek megfelelni….Talán, csak ezen emlékeim villannak be sötéten lelkemben azokból az időkből… Nem lehettem ura annak, hogy milyen vizsgálatoknak tegyem ki testem. De megértettem, hogy a TBC halálos járvány lehet,, és szűrni kell….De kinek árthatok egy méhnyakrákkal? Én, mint egy értéktelen nő, aki még csak gyereket sem szült.. Talán, attól tartanak, ha beteg lennék a férjem majd továbbadja a szeretőjének? Mégis… milyen elven akarnak méhnyakszűrésre kényszeríteni? Amikor meghallom, hogy kötelezővé akarják tenni ezeket a szűrővizsgálatokat, valamiért, a „zsidóüldöztetésről” készült filmek villannak be… Ahol a táborokban embereket kényszerítettek arra, hogy levetkőzzenek és tűrjenek minden kínzást és megaláztatást…
foto: Image by freepik
