Munkahelykínálat ellenére is munka nélkül

„Aki nem dolgozik, ne is egyék.”….. „Csak az nem dolgozik, aki nem akar”…..

– és hasonló bántó, emberi méltóságot földbe taposó szlogenek, melyeket megvető tekintetek kíséretében dobálnak az önmagukat mindenki felett állónak, okosnak és főleg bölcsnek tartó emberek. Ők azok, akikre köznapi értelemen azt mondjuk, hogy irigyek és gonoszak. Mert minek másnak lehetne nevezni olyan embereket, akik a földön fekvőt rugdossák?
Már fentebb emelkedtem azon az értelmi szinten, amikor viszolyogva mentem el azok mellett az emberek mellett, akik nem voltak szépek, okosak, tiszták és tanultak, jó pozícióban dolgozók…. Mert bevallom, volt ilyen időszakom is, úgy tizenévesen, amikor elhittem, hogy minden megvalósítható, amit célul tűzünk ki magunk elé. Csakhogy az élet nem ilyen fekete-fehér.

A koszos, alacsony inteligenciával rendelkező, munkanélkülieknek is volt gyerekkora, álma…. csak az élete másképp alakult. Valami belső lelki gyengeség, ami nem olyan hiba, melyről tehetne és amit nem érthet meg az, akinél minden a tökéletes tervek szerint alakul, aki más lelkibeállítódással, más adottságokkal születik. És ahhoz, hogy ezt megértsük, fel kell emelkedni arra a szintre, aminél sokan már magasabban hiszik magukat azok közül, akik megvető véleménnyel vannak az elesettekről.
Dicséretes és örvendetes, ha valaki olyan adottságokkal és körülmények között születik, hogy meg tudja valósítani az álmait, jó állást tud szerezni, de bizony vannak és sajnos, nagyon sokan vannak, akik képtelenek lépéseket tenni saját érdekükben. Pedig nekik sem jó,hogy az utcán élnek, koldulnak, vagy ha vannak támogatóik, akkor problémát jelenthet a kiszolgáltatottság, az időnként megkapott szemrehányás, hogy „én tartalak el és köteles vagy a sejhajomat is kinyalni ezért”…. Az érzés, ahogy tapossák, megalázzák és el kell fogadnia, hogy mivel ő olyannak született,hogy belül gyenge, mindenki csak rúg egyet a lelkébe és tapossa az önértékelését. Gondoljunk csak azokra a szép fiatalos, dekoratív hölgyekre, akik férfiakban keresik a megoldást és ha a gazdag, jó egzisztenciával rendelkező úr úgy dönt, hogy már kiöregedett és neki fiatalabb kell, akkor igazi kétségbeesés, reménytelenség lesz az élete….. Nem biztos,hogy el kell ítélni ezeket a hölgyeket, mert egyszerűen nem rendelkeznek az önmegvalósítás adottságával és ez nem is olyan hiba, amit hipp-hopp máról holnapra meg lehetne változtatni. Az adottság egy olyan alap, mint pl. az egyenetlen talaj, mely magától nagyon ritkán változik tök vízszintessé, amelyre tökéletesen vízszintes alapokon álló házat lehetne építeni. Dolgozni kell rajta külső segítséggel ahhoz, hogy megfelelő legyen. De akinek nincs külső segítség, attól hogyan várhatjuk el, hogy megoldjon egyik napról a másikra egy mélyen gyökerező problémát a saját lelkében?

Vannak fogyatékkal élők, elesettek, betegek, akiket be lehet sorolni egy-egy szociális hálón keresztül is támogatható kategóriába. Vannak munkahelyek, amelyek örömmel fogadják a szellemi és testi fogyatékossággal élőket. De mi van azokkal, akik látszólag egészségesek, okosnak tűnnek, de érzékenyek, félénkek, teli vannak gátlásokkal, beilleszkedési nehézségekkel,melyet a „jóindulatú” család, rokonság és ismerősök „bölcs” véleményei még inkább megerősítenek abban, hogy alkalmatlanok és semmire kellők…..

Ezzel van a problémám…. meg nem értés és meg nem értettség. Nincs intézmény,amely ezeket az igazán nehéz helyzetben lévő embereket támogatná és kiemelné a saját, velük született gyengeségük miatt ásott gödörből. Nincs megértés, nincs támogatás, csak sértés, bántás, megalázás….
Embertársaim! Szép dolog a hagyományőrzés, de ne legyünk már olyan okosak és bölcsek, hogy a tanulatlan őseink mondókáját ismételve alázzuk meg a gyengébbeket! Inkább segítsük, támogassuk őket! Szeretném, ha a munkahelyeken nem csak a munka érdekeit előtérbe helyező embertelen és szociálisan kevésbé érzékeny szemlélet uralkodna, hanem az is követelmény lenne, hogy igenis vegyenek részt a kollégák szociálisan érzékenyítő oktatásban, fogadják el és segítsék a gyengébbeket, a félénkebbeket, legyenek türelmesek és támogassák a megértés, elfogadás hatására kibontakozó értékeket.
A munkaügyi központokban pedig kellene lenni olyan programoknak, ahol az önmagukat menedzselni és a padlóról felemelni képtelen, vagy mások által a padló alá söpört érzelmi és önbizalmi állapotban lévőkben építsen elegendő önbizalmat,hogy megtalálják a személyiségüknek megfelelő és azt építő, de a társadalom számára is hasznos munkát.

Tudom…. álom ez és szinte kivitelezhetetlen… Pedig milyen szép lenne a világ, ha egyszer mindenki eljutna arra az értelmi és érzelmi szintre, hogy nem bántaná és sértegetné azokat, akik képtelenek felállni a padlóról önmaguk, hanem türelmet és időt szánnának a felsegítésükre.
Véleményem szerint, a hajléktalanokat sem erős kezű rendőri intézkedéssel kellene eltávolítani azokról a közterületet, vagy magánvagyont képező helyekről, ahol biztonságot, lakhatást találtak, hanem valami emberségesebb módszerrel. Hogy nincs pénz erre? Annyi fölösleges dologra van pénz…. a stadionok sem ingyen nőttek ki a földből…. Miért ne lenne pénz az emberek méltóságos életének támogatására? Inkább adnám erre az adómat, mint a politikusok luxus nyaralására, vagy mértéktelen vagyoni gyarapodására…..

fotó: Image by freepik