Sokáig megtippelni sem lehetett mi lesz a németországi AfD sorsa az Európai Parlamentben. Mai nappal azonban vége a találgatásoknak, hiszen hivatalosan is bejelentették hogy megalapítják az új frakciójukat a német párt vezetésével!
Szuverén Nemzetek Európája néven jön létre ma Brüsszelben az a pártszövetség, amelyhez 9 különböző országból összesen 28 EP képviselő csatlakozott. A frakció eddig ismert tagjai: AfD (Németország), Mi Hazánk (Magyarország), Újjászületés (Bulgária), Konföderáció (Lengyelország), „Vége a bulinak” (Spanyolország), Republika (Szlovákia), Visszahódítás (Franciaország), Emberek és Igazságosság Uniója (Litvánia), SPD (Csehország).
Eddig úgy tűnt, hogy a Fidesz után a Mi Hazánk Mozgalom lesz az a párt, amely frakció nélkül maradhat. Azonban a végeredmény ismeretében most már kimondhatjuk, Toroczkai Lászlónak eredményesnek bizonyultak a tárgyalásai a pártcsaládot 14 képviselővel abszolút vezető AfD-vel. Így a hazai kormánypárt fideszes képviselői után, Borvendég Zsuzsanna is egy európai frakció keretei között folytathatja a munkáját a jövőben Brüsszelben. A korábban több sikeres könyvet is megálmodó írónőnek ez lesz az első ciklusa politikusként.