Belföld

Felmentette a BKK vezérigazgatóját a főpolgármester

Budapest, 2020. május 5., kedd (MTI) – Felmentette Varga Ivettet, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatóját kedden Karácsony Gergely főpolgármester, és megbízott vezérigazgatónak nevezte ki Fendrik Lászlót, a társaság jelenlegi vezérigazgató-helyettesét – közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel.

    A főpolgármester megköszönte Varga Ivett többéves munkáját, amelyet a főváros érdekében a Főpolgármesteri Hivatalban, majd a BKK stratégiai igazgatójaként, később vezérigazgatójaként végzett – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
    Karácsony Gergely sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy “a vezérigazgató asszony a cégvezetői feladatait nem tudta olyan hatékonysággal ellátni, mint amelyet a járványveszély következményeinek enyhítése megkövetel” – írták.
    A főpolgármester Fendrik László megbízott vezérigazgatótól elsősorban azt várja, hogy a jelenlegi nehéz pénzügyi körülmények között is biztosítsa a BKK kiegyensúlyozott szervezeti működését, valamint folytassa a budapesti közlekedés fejlesztése érdekében megkezdett munkát – zárul a Főpolgármesteri Hivatal közleménye.
    Varga Ivett február elsejétől töltötte be a BKK vezérigazgatói posztját. A közlekedési szakember, aki 2019-től a BKK stratégiai és innovációs igazgatója volt, a Főpolgármesteri Hivatal nyílt pályázatán nyerte el megbízatását. Varga Ivett Nemesdy Ervint váltotta a vezérigazgató poszton.

forrás: MTI

MTI 2020. május 5., kedd 14:02

kép: ezalenyeg.hu